Tuesday, 31 July 2012

Július 30. Hétfő

Futást terveztem, de zuhogott az eső, így maradt a benti edzés az elliptic traineremen.
45 perc:
-10 perc / 2. fokozat (bemelegítés)
-5 perc / 4. fokozat
-2 perc / 6. fokozat---ebből 3 kör
-2 perc / 6. fokozat hátrafele
-5 perc / 8. fokozat hátrafele
-2 perc / 6. fokozat előre
-5 perc levezetés
Hihetetlen, hogy mikor hátrafele nyomom, akkor teljesen más izmokat mozgat.
A végére jól leizzadtam, de azért mégsem egy futás:)
Bemelegítéssel és nyújtással lett közel 60 perc.
Csak ennyi:)

Sunday, 29 July 2012

Július 29. Vasárnap

Köszönöm mégegyszer a csajoknak a dícséreteket:) Szeretném azt mondani, hogy keményen megdolgoztam az eredményért, de valahogy nem érzem azt, hogy húúú, de kemény lett volna. Persze figyelni a kajára, meg főzőcskézni, edzeni nem olyan egyszerű, de csak el kell kezdeni és utána jön minden magától rutinosan. Időhiányban szenvedek én is, mint még oly sokan, és sokszor van hideg ebéd vagy vacsi, de míg az egészséges határon belül maradok nem bánom, habár néha jól esne egy kis összetettebb kaja:) Edzeni meg akkor edzek, mikor van időm. Ha este 8, akkor este 8. De szeretem véghez vinni amit elterveztem, szeretem úgy befejezni a napom, hogy mindent kipipálhatok a kis cetlimen. Mert cetlizek:) Ha tudom, hogy zsúfolt napom lesz, akkor még este, vagy reggel kávézás közben leírom, hogy mi az aminek tutira kész kell lennie és próbálom ahhoz tartani magam. Nekem elsősorban jön a munka, az tartja égve a villanyt és tele a pocakot, na meg az segít abban, hogy előre jussak. Ezért dolgozok most rohadt keményen. De nem bánom, csak néha sok. Egyébként meg csak akarni kell. És én akartam és akarom még most is:)
3 óra alvás, 8 óra meló, fáradt.
A tegnapi edzés után totál beálltak az izmaim, főleg a vállam, pedig míg csináltam a gyakorlatokat nem éreztem, hogy annyira dolgoznék, de ezek szerint mégis. Így a reggelt Angéla hajlékonyság fejlesztésével kezdtem. Vagyis nem, mert először bemelegítő gyakorlatokkal, majd csak utána nyújtottam, mert azt olvastam, hogy nem bemelegített izmokat nem szabad nyújtani. Ennyi volt mára a mozgás, tehát pihinapot tartottam. Kajában jó vagyok, eszek jókat, finomakat, súlyom nem változik, centik nem változnak. Talán mintha a karom vastagodott és a vállam kerekedett volna. De ezt nem bánom, sőőőt, nagyon örülök is neki. Ezt egyébként nem csak én vettem észre, hanem kedvesem is, meg a főnököm is :)
Megyek alukálni, holnap újabb kemény nap, csak bírjam szusszal, de bírni fogom, mert én egy terminátor vagyok:)

Saturday, 28 July 2012

Július 28. Szombat

Mai edzés csak gyorsan, egy kis teljes testes átmozgatás:
Súlyzóztam bicepszre, tricepszre, vállra és mellre. Hasaztam is, hasprés, csípőfeltolás, oldal plankban csípőemelés. Guggoltam súllyal, sétálós kitöréseztem, felléptem székre (guggolás nélkül most). Összesen 45 perc lett. Nem szeretek rohanni az edzéssel, de mostanában ez van. Reggeli edzés kizárva,nem tudok ettől korábban kelni, így marad a késő délután / kora este.
Még hétfőn vettem az Aldiban egy edzős pólót, akciós volt, utolsó darab, meg rendeltem egy új edzőcipőt is, az is akciós volt:)
Nagyon kényelmes a cipő. A régi is az volt, igaz, hogy no-name, de bírta strapát, egyedül a cipőfűző bújtató szakadt el rajta. Megtartom kertészkedősnek.:)

Szomszédaim elutaztak 2 hétre, én meg bébiszitterkedek, etetem és itatom a nyulaikat:)
Mára megint ki lettem paterolva a szobámból (emiatt volt a tegnapi kiborulásom), megint az ebédlőben alszok. Ez még nem is lenne gond, csak a kipakolás-visszapakolás ami felőrli az idegeimet. 
Jön kedves nemsoká, másodjára a héten, mily csoda. Most szarkasztikus vagyok, pedig örülök neki:) Iszom a kávémat, hogy ne aludjak el. 
Lenne már október....

Századik:)

Ezen bejegyzés alkalmával szeretnék pár képet közzé tenni:) :

Ezek a képek tavaly novemberben készültek, mikortól is úgy döntöttem, hogy lefogyok. Nem szép látvány, de ez is én voltam....
Ezek pedig múlt héten:)
Lefogytam, izmosodtam, feszesedtem, de még nem vagyok teljesen elégedett. De már a strandon feszengés nélkül végig tudnék vonulni:) A popsim az ami nem tetszik most. Meg hogy nincs mellem, de kezdem feldolgozni ezt a tényt:) Mármint, hogy nincs mellem:) Popsira meg gyúrok. Semmi sem lehetetlen, csak akarni kell!!! Nem állok meg itt, határ a csillagos ég :):):)
A sport és az egészséges étkezés az életem részévé vált. Igaz néha bűnözök, de az kell a lelkemnek. És tudom, hogy utána nem történik semmi,nem fogok egy nap alatt újra 60 kilóssá dagadni:). Másnap kicsit rossz, hogy fel vagyok puffadva, de egy jó kis fajta edzéssel ez eltűnik:) 
Büszke vagyok magamra. Nem arra, ahogy kinézek (talán arra is egy kicsit:D), hanem arra, hogy mindezt véghez vittem, kitartottam a célom mellett. Pedig nem szoktam, elég hamar feladok dolgokat, de talán kezd benőni a fejem lágya:) 

Na most így szépen kiömlengtem magam, megyek edzek egy jót:)

Július 27. Péntek

Csütörtök este jött kedvesem, így reggel megint nem úgy ébredtem, hogy húú de kialudtam magam. Sebaj, gondolotam akkor pihinap.


 Délután viszont úgy felkúrták az agyam, hogy bőgtem, de annyira, hogy már majdnem hánytam. Ennek örömére elmentem gyorsgyalogolni. 70 perc lett. Az emberek gondolom teljes idiótának néztek, ahogy teperek az utcán, napszemüveg rajtam,morcos fej, a könnyem meg csordogál kifele...Míg máskor azért figyelek arra, hogy ha futni vagy gyalogolni megyek, jól nézzek ki:), tegnap beleszartam, sapka fejbe húzva és a zoknim színe sem ment a pólomhoz :D Mire hazaértem kicsit lenyugodtam, a lábaim meg remegtek rendesen. 
Nem szeretem az igazságtalanságot, azt meg főleg nem, ha még bocsánatot sem kérnek. Sebaj, ahogy mamám szokta mondani, lesz még ennek böjtje:)

Friday, 27 July 2012

Július 26. Csütörtök

A szerdai nagy zabálás következménye az lett, hogy este alig tudtam aludni, egyfolytában szomjas voltam, vedeltem a vizet, ami miatt nem tudom hányszor felkeltem pisilni:( Reggel bevizesedva ébredtem, ujjaim, mint valami kolbászkák, a bokám egyenlő vastagságú a vádlimmal (ami nem vékony:)). Délig csak egy kávét ittam és ettem egy fél grapefruitot. A nap további részében elég kevés CH-t és kalóriát vittem be, de nem is éreztem, hogy hiányozna....

Tornáztam is:
-10 burpee
-20 mountain climber
-5 dive bombers
-10 tricepsz nyújtás széken
-5 ab splitters
-20 guggolásban ugrálás terpesz-zár (ennek mi a neve?) / 3 kör az egészből
-25 perc elliptic trainer
Bemelegítéssel nyújtással 50 perc. Kellet nagyon!!!
Dolgoztam sokat, lejártam a lábam....

Július 25. Szerda

Le vagyok maradva, mint a borravaló, de nem csak itt, hanem melóban és egyéb más dolgokban is. De igyekszem-igyekszem, talán ha nem is mindent, de a javát sikerül ma befejeznem.


Estére vacsora meghívásom volt, így próbáltam a nap folyamán keveset enni, mert biztos voltam benne, hogy az étteremben nem csak csirkét és salátát fogok kérni:)
Voltam futni, 43 perc sikerült, jó volt, csak nagyon meleg (a meleg itt azt jelenti, hogy akár 22 fok is lehetett:))
Este pedig Hard Rock Café:)
Főételnek kértem grillezett csirkemellet 3 sajtos tésztával, bacon darabokkal és fokhagymás pirítóssal:
Desszertnek pedig hot choclate brownie-t vanília fagyival és tejszínhabbal:
A sapit ott vettem:)

Lement még 2 pohár rosé is és egy mojito a végén:) Minden nagyon finom volt, kedves kiszolgálás, jó zene. Tutira megyek még ide máskor is:) Ez a kis esti kiruccanás nagyon jót tett a lelkemnek, a gyomromnak már nem annyira, de "lediétáztam" másnap:)


Tuesday, 24 July 2012

Június 24. Kedd

A mai edzés jó volt, lábra és fenékre csináltam gyakorlatokat. Volt benne kitörés, guggolás székre fellépéssel, lépcsőzés és a hagyományos lábemelgetés, persze súlyokkal:)
Kajában is jó voltam, meg úgy összességében elég aktív napom volt. Sok a munka...

Monday, 23 July 2012

Július 23. Hétfő

Ma nem jó napom volt, tudjátok olyan, mikor mindent leejtessz, arcba gőzölöd magad a vasalóval, lassan haladsz és bénázol. Ráadásul totál bevizesedve ébredtem, de mégis csak 47kiló voltam. Ki érti ezt? 
Írtam, hogy tegnap pihi nap volt, de nem teljesen, mert reggel itt volt főnököm és míg vártuk, hogy a jó nép elhúzzon a picsába, addig tanítgatott rúgni thai boxosan:) Tök jó volt, rúgtam oldalról, előről, lassan, gyorsan, magasra, nem túl magasra. Elszórakáztunk vagy 20 percig:)

Ma csak 30 perc erősítő jógát csináltam és az sem esett valami jól, de nem akartam pihinapot tartani. 
Kajában jó voltam, a végösszeg:
1625Kcal, 201gr CH, 27gr zsír, 139gr fehérje.

Kedvessel 11 napja nem találkoztunk, már elvonási tüneteim vannak:) Nagyon hiányzik....
Egyébként meló-meló-meló. Nagyon kell koncentrálnom, hogy minden a rendes kerékvágásba menjen és szépen mosolyogjak, még akkor is, ha a kis buzi nekem áll és felgmázok a tetovált mellkasával. Milyen már, hogy egy Madonna idézet van rá tetoválva? Nyomi....Ja, a koncerből semmit nem hallottam, de érdekes, hogy mikor bemonták, hogy a kapuk nyitva, az tisztán ide hallatszódott...Ketten is panaszkodtak, hogy nem volt jó. Úgy látszik kezd befásulni az öreglány:)

Na megyek, pihizek, jó volna 8 órát aludni....de szerintem megint 6 és fél lesz.....


Sunday, 22 July 2012

Szombat és vasárnap

Megvagyok, élek, csak rettentő sok meló van meg visszapakolás a szobámba, már lejártam a lábam, de még mindig van mit csinálni.

Tegnap volt edzés, 30 percben erősítés, ma pihinap.

Remélem holnap már minden a régi kerékvágásban lesz. Csak győzzem utolérni magam:)
Tetszik magamnak a lábam, le is fotóztam:)

Friday, 20 July 2012

Na szóval...

Megettem az összes csokit. Így a legegyszerűbb, nem? De:) Nincs több.

Kettes számú dolog:
http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=dcc.html
Tehát e szerint, egy 157 centi magas, 48 kilós nőnek, aki heti 2-3 órát sportol és könnyű fizikai munkát végez (én:)) az alapanyagcseréje: 1266.80 Kcal
Testsúlyom megőrzéséhez szükségem van:
1963.54 Kcalóriára ami, 269.99gr CH (55%), 73.63 gr fehérje (15%) és 65.44gr zsír (30%)
Ezzel talán egyet is lehetne érteni, mivel ORVOS lexikon, de az arányokat nem tartom túl jónak, így csak egy picit variáltam rajta:
1900 Kcal, 238gr CH (50%), 119 gr fehérje (25%) és 53gr zsír (25%)

Rájöttem, hogy a myfitnesspal-ba be lehet vinni manuálisan is ezeket az adatokat, tehát nem kell az ő számlálójára hagyatkoznom. Holnaptól megpróbálok 1 hónapon át így kajeszolni és meglátjuk, hogy lesz-e változás, fogyok-e vagy hízok vagy egyik sem, hanem maradok 48 kg és szépen szálkásodni fogok. Ez lenne a legjobb, mert ez a cél.

Olvastam shapeshiftert http://shapeshifter2.blog.hu/, csinált egy új blogot, mert fitness modell akar lenni. Hajrá neki nagyon! Nekem nincsenek ilyen ambícióim, csak csini akarok lenni:) Nem vékony, hanem sportosan nőcis:)

Tehát holnaptól. Ma vettem a tescóban gluténmentes kenyeret, betettem a fagyóba, hogy legyen itthon mindig. Vettem még olaj spray-t meg barnarizset. Jaaaa, meg valamelyik nap vettem megint egy rucit....annyira csini, csak kell hozzá egy speckó melltartó, mert hátul mély a kivágása. De nagyon klassz, majd ha magamnál leszek megint, készítek fotót. Azért nem vagyok magamnál, mert holnap jön Madonna néni, és ennek örömére ki kell költöznöm egy estére a szobámból, azért, mert a szobámat már akkor eladtuk, mielőtt én még beköltöztem volna. Így az ebédlőben fogok aludni holnap este. Már fele cuccom áthurcoltam, de még mindig van. Ilyenkor látom, hogy mennyi kacatom is van nekem:) Nőből vagyok:) Pedig fiúk közt szocializálódtam, apu is annak nevelt míg öcsém meg nem született. Utána jöttek volna a csajos dolgok (baba, póni), de sosem kötött le, jobb szerettem U-szeges csúzlival játszani, meg focizni, meg rosszalkodni:) Viselek a térdemen pár emléket ezekről:) De a genetika az csak itt van, szeretem a szépet, a csinit, a cukit:)

Na eleget süketeltem mára. Megyek még telegrácsolok egyet, aztán alvás, pihi.

Még valami, a Madonna koncerte eddig csak pasik jöttek a vendégházamba, mind gay:) De cukik:):):):)

Június 20. Péntek

Képzeljétek el, hogy tegnap mi történt. Este miután becsekkoltam a svájci srác vendégemet, bejöttem az irodába, befejeztem a papírmunkát, még kicsit bambultam neten, és hogy-hogy nem, 4 csokigolyó beleugrott a számba. A kutya fáját nekije :) Milyen csuda dolgok történnek itt kérem szépen:) Ezért nem akartam, hogy csokit hozzon, mert tudom, hogy nem tudom megállni. Ilyen vagyok, mint egy gyermek:)

A kajáimat ma nem írom, nem azért, mert rosszul ettem, igenis figyeltem, meg számoltam, de úgy össze vagyok zavarodva, egész nap számok járnak az agyamba, a netet bújom, hogy mi is lenne a jó, és végül az orvoslexikon oldalán lyukadtam ki. Majd este magányomban kiszámolok mégegyszer mindent, és onnantól fogva figyelek. Miért is? Mert fogyok...és nem szépen, nem onnan, ahol még található 1cm zsírréteg (has).

Ma is volt edzés. Először itthon akartam erősíteni egész testre, de aztán rájöttem, hogy holnap semmi esélyem, hogy kiszabaduljak a guesthouse-ból (Madonna koncert), így inkább elmentem gyalogolni. Közel 7km egy picivel több, mint egy óra alatt.
Egyébként ma megtettem 19610 lépést, 12.74 km-t, megmásztam 19 emeletet (ez pont a pisai ferde torony:)) és elégettem 2043 kalóriát. Ja, és este 6szor voltam fent, hajnal egykor 2 percre is (?), és megint csak fél ötkor....valami van olyankor...biztos akkor kel a nap vagy valami :)
Ennyit máról. Csokigolyó még van, félre raktam a kedvesnek párat, megettem ma kettőt, szerintem holnap is fogok. Az jutott eszembe, hogy meg kellene gyors enni az összest és akkor nem lenne több :D

Thursday, 19 July 2012

Július 19. Csütörtök

 
Ma vagyunk fél évesek a drágámmal:) Teljesen jól nézünk ki együtt. Captain America és én:)
Na félre a tréfát, csapjunk a lecsóba.
Tegnap este csak 4szer voltam ébren a fitbit szerint, és egy megint fél ötkor volt, de most nem emlékszem rá...

Reggeli: 
-2 főtt tojás, 5 zabkeksz, uborka, 20gr fűszeres cottage cheese, kávé

Tízórai:
-fél grapefruit

Ebéd:
-50gr kakaós zabkása 1dl tejjel és 1dl vízzel főzve, egy alma, kávé

Uzsonnák:
-45gr branflakes, 1dl tej, egy alma
Majd átjöttek haveromék, kávéztunk és lement hozzá 3 gyümölcsös keksz (itt már 100%-ig biztos voltam benne, hogy futni fogok!) Később jött főnököm, és hozott nekem zöldséges pakorát, indiai zöldésg fasírt, házi készítésű, naaaggggyyyyoooonnn finom, 5 db-ot ettem. Itt a futás már 150% volt:)

EDZÉS:
-30 perc futás
-10 fekvő / 5 dive bomber / 10 tricepsz széken / 5 ab splitter / 20 guggolás nagy terpesz / 20 guggolás szűk terpesz ----- 2 kör

Edzés után:
-fél adag protein vízzel

Vacsora:
-10dkg csirkemell főzve, zöldségekkel, 4 ropogós kenyér - alig vártam, hogy kész legyen, csak álltam a lábas felett kopogó szemekkel, be is faltam 5 perc alatt az egészet, utána még nyitogattam a hűtőt, hogy egyek valamit, de tudom, hogy félóra kell, hogy a kaja leérjen a gyomorba, így nem ettem semmit utána, de lesz még krémtúró 20dkg túróból. Pedig azért ettem futás előtt, nem lehet azt mondani, hogy azért, mert nem vittem be elég energiát.

1856 Kcal, 181gr CH, 45gr zsír, 127 gr fehérje


A számláló szerint ma megtettem:
14346 lépést, 10.23 km-t és megmásztam 22 emeletet:) Aktív nap. Egyébként a fitbit weboldalán vannak fent grafikonok és ott azt írja, hogy egy átlagos 25-34 éves nő 6000 lépést tesz meg egy nap. Annyi nekem akkor is összejön, ha nem megyek sehova csak dolgozok.


Most még várok egy vendégre, az idén már harmadjára jön vissza. Januárban volt 3 napot, februárban is talán hármat, nem emlékszem pontosan, akkor voltam kórházban, most jön egy napra, meg 25-én még egy napra. Februárban hozott nekem doboz bon-bont svájci csokiból (svájci a srác), akkor jól jött, mivel beteg voltam és nyelni nem tudtam, csak nehezen, így a csokit csak bekaptam, megvártam míg elolvad a számban és lecsúszott a torkomon. Akkor életmentő volt. Remélem most nem hoz. Hozzon nekem svájci bicskát, vagy egy svájci órát:) Na jó nem vagyok ilyen, a csokinak is örülni fogok:) Már elterveztem, hogy ha hoz, akkor szépen beosztom, napi egy bon-bon reggeli után, desszertnek:) De ha nem hoz, az lesz a legjobb:)


A főnök ma roppant kedves volt, segítőkész, normális, frissen borotválva, emberi kinézettel. Jót beszélgettünk az élet dolgairól...nem bánnám, ha mindig ilyen lenne. Ilyenkor csípem. Régebben is ilyen volt, azért lettünk haverok, csak utána elkúrta, mert elkezdett bandázni és nem látja be, hogy a hülye haverjai rossz hatással vannak rá. Habár könnyű Katát táncba vinni. De tudja ő is. Csak nem elégedett az életével, ahhoz meg gyenge, hogy lépjen. Így inkább baromságokat csinál....Sebaj. Csak velem maradjon ilyen és nem lesz semmi gond:)


Remélem mindenki jól van, élvezitek a nyarat:) Állítólag ide is megérkezik hamarosan, akár 27 fok is lehet:):):):) Can't wait:)

Wednesday, 18 July 2012

Július 18. Szerda

Először írok a ketyerémről:) Tegnap este már feltettem az alváshoz, és állítólag 7szer voltam fent...ebből egyre emlékszem, a hajnal fél ötösre, a többi gondolom csak egy másodperc lehetett. Érdekes. A mérő szerint ma 10558 lépést tettem meg, 7.09 km-t és megmásztam 17 emeletet:) Na szóval ilyeneket tud, tetszik, viselem, egy újabb dolog amivel unalmas délutánjaimat le tudom foglalni.
És akkor a kaja:

Reggeli:
-mákos zabkása 50gr, kávé

Tízórai:
-3 ropogós kenyérke, 3 szelet csirkemell sonka, pici sajt, majonéz, fél grapefruit

Ebéd:
-50gr zabkása 5gr kakaóporral és 5gr kókuszreszelékkel (nyami:)), egy alma

Uzsonna:
-branflakes tejjel, egy alma, 10dkg túró

EDZÉS:
-bemelegítés
-10 perc elliptic trainer, közepes fokozaton, előredőlve, hogy a popsit dolgoztassa meg
-P. Enikő popsi 2 kör lábsúllyal
-P. Enikő csípő 2 kör lábsúllyal
-P. Enikő belső comb 1 kör lábsúllyal
-has: 50 felülés, 50 csípőfeltolás
Bemelegítéssel nyújtással 55 perc.


Edzés után:
-egy narancs, fél adag protein

Vacsora:
-megfőztem 10dkg csirkemellet egy hagymával, paprikával és curry-vel, 2 ropogós kenyér, 10dkg fűszeres cottage cheese, uborka / és még lesz estére 10dkg túró

1795Kcal, 173gr CH, 30gr zsír, 117gr fehérje Jóóóóóó!:)


Egyébként meló. Az elmúlt hét nem volt valami nagy szám, az időjárás miatt nem jöttek az emberkék, de most úgy néz ki kezd már beindulni és talán jövő héttől az eső is eláll. Vicces dolog: ma jött a vendég becsekkolni pontban 1kor (hamarabb nem lehet), bőrönd nélkül, a hapi öltönyben, a nőci kiskosztum. Majd 3kor már kicsekkoltak, hogy sűrgősen menniük kell, mert családi baj történt. Háááát persze:) Csak bejöttek egy gyorsra :):):):)
Éééés még valami: kedvesem futik:) heti egyszer, fél órát. Eddig csak súlyzózott, de nem akar lemaradni mögöttem, így felvette ő is a nyúlcipőt:) Etyemahúsát:):):)

Tuesday, 17 July 2012

Július 17. Kedd

Jó kis mozgalmas nap, reggel meló 8-2ig, 6 szoba plusz a körítések, utána iroda, vásárlás, sok-sok gyaloglás, cipekedés. És még délután is egy kis meló, de az már nem vészes, csak a vendégekkel kellett kicsit foglalkoznom:)

Reggeli:
-mákos zabkása tejjel, kávé

Tízórai:
-3 ropogós kenyérke sajttal, túróval, virlsi és fél grapefruit

Ebéd:
-kakaós zabkása,kávé

Uzsonnák:
-2 alma, 5 zabkeksz, 2 virsli, kávé

EDZÉS:
-45 perc futás szitáló esőben, de a hajam .....:) állítólag -640 kalória

Edzés után:
-egy narancs, fél adag protein

Vacsora:
-10dkg párolt csirkemell, 2 ropogós kenyérke, 10dkg fűszeres cottage cheese

1866Kcal mínusz a futás, tehát csak 1226, 197gr CH, 57gr zsír, 112gr fehérje -nem rossz, főleg, hogy rohangáltam egész nap és még futottam is. Egy ilyen sűrű napra pont kell ennyi nekem:)


Megjött a fitbit ketyerém, még csak ismerkedek vele, majd ha már tudom, hogy pontosan mi micsoda, akkor leírom a véleményem róla:)


Máról ennyit!


Ja és esőben futni awesome:)

Monday, 16 July 2012

Július 16. Hétfő

Múlt héten a városban császkálva betértem az egyik lengyel boltba, magneB6-ért, meg persze jól körül is néztem:) Hihetetlen, hogy van egy csomó termékük, ami ugyanolyan mint a "hazai", elsősorban a fűszerek, szalámik, húsok, édességek. Csak testvéreink ugyebár:) De,aminek nagyon megörültem az az, hogy van náluk mák, így irva, hogy mak:) Vettem is egy csomaggal a nagy örömre. Majd itthon gondolkodtam rajta, hogy mihez is kezdek én ezzel, sütik kizárva, mákoslaska megint. De ma reggel gondoltam egyet, és megfőztem egy keveset (5gr) a zabkásámmal és kis vanília aromával:) Fincsi lett nagyon, mákosgubára emlékeztetett, de legközelebb rakok bele pár szem mazsolát és reszelek bele citromhéjat is.

Tegnap este csak nem hagyott nyugodni ez az egész kalória mizéria, főleg a CH része. Ugye írtam, hogy a számláló szerint nekem kellene 231grammot enni egy nap. Ez viszont soknak tűnik (habár nem nehéz összehozni szar kajákból). Tegnap elég keveset vittem be délutánig és éreztem is, már nem fogott az agyam, nem mozdult a testem. Csúnyán bekekszeztem:) Viszont az ilyen falási rohamokat szeretném elkerülni, mert tudom, hogy ez semmi jóra nem vezet, így kalkuláltam egy keveset. Megnéztem más számlálókat is, van amelyik 2028Kcal-t írt egy napra súlyfenntartáshoz, de átlagot vontam és szerintem 1600-1800-ig rendben van. Kiindulásnak a myfitnesspal-t veszem megint:

Kcal: 1680 - maradthat, belőttem magamnak 1500-1800 közé
CH: 231gr - kicsit sok, de szerintem 200-ig mehet, amenyibben jó szénhidrátból viszem be
Zsír: 56 gr - ez is sok, 40-nek gondolnám a maxot
Fehérje: 63gr - ez lehet több is, akár 100 is

Ennek függvényében próbáltam ma kajálni, kíváncsi voltam, hogy lemerülök-e. Nem merültem le, habár edzés után-vacsi előtt már éhesnek éreztem magam.

EDZÉS:
-szokásos felsőtest+még 2 gyakorlat mellizomra
-hasazás: hasprés 20, 20-20 keresztbe, 20 csípőfeltolás, 20 pároslábemelés, 20-20 hasprés oldalosan
-25 perc elliptic trainer, most nem váltakozva, hanem egyenletes sebességel ötös fokozaton.
Összesen 60perc.
Állitólág ezzel 252kalóriát égettem el.


Ja, és a kajáim:

Reggeli:
-50gr zabkása 2,5dl tejjel, 5gramm mákkal, pici vanília aromával, kávé

Tízórai:
-3 ropogós kenyérke, 10gr sajt, 1 virsli, fél grapefruit, 50gr cottage cheese

Ebéd:
-70gr zabkása (tudom jó sok, de nem volt más) 5gr kakaóporral, egy alma,kávé

Uzsonna:
-30gr korpa egy deci tejjel, 20dkg túró,kávé

Edzés után:
-egy alma

Vacsora:
-rántotta 2 tojásból hagymával, paprikával, 2 ropogós kenyérke + később még túró

1776 Kcal, 191gr CH, 35gr zsír , 111gr fehérje és az edzéssel elégetett kalórai mínuszba, tehát csak 1524 Kcal


Ez így jó, ezt kellene tartanom. Nem lettem éhes, nem lassultam be, na jó ebéd után kicsit a nagy mennyiségű zabkásától:), de nem az éhségtől. Jó lesz ez így :)

Sunday, 15 July 2012

Július 15. Vasárnap

Mondtam már, hogy utálok vasárnap dolgozni? Pedig 4 éve szinte minden vasárnap dolgozok....nem szeretem. Na de az élet nem a szeretem dolgokról szól, vannak muszáj dolgok. Ilyen a munka is.

De hogy legyen szó itt az edzésről meg a kajáról, elmondom mire jutottam tegnap este. Nézegettem a kalóriászámlálómat, számolgattam, osztottam- szoroztam és arra döntésre jutottam, hogy a kalória az jó, de a CH magas. Így ma próbáltam kicsit lentebb vinni a CH-t, és délután 4ig csak 120grammot vittem be, de éreztem, hogy nem jó, nem volt energiám dolgozni. Bevertem hát pár kekszet, aztán mindjárt jobb volt a közérzetem :D Oké, tudom, hogy nem kekszből kellett volna bevinnem a CH-t, hanem mondjuk ehettem volna egy kis zabkását vagy csinálhattam volna palacsintát is, de vasárnap van :)
Egyébként ma pihinap, a héten edzettem 6x, de ha azt nézzük, hogy hétfőn kétszer, akkor 7 edzésem volt, és egyik sem volt gyenge vagy laza. Meg a női problematikám is megérkezett, tudjátok, a havonta jelentkező barátnő:).
Elégedett vagyok:) Még annak ellenére is, hogy vasárnap van és dolgoztam. Csak ide lyukodok ki:)
Jaaaaa, és a lényeg!!!! Rendeltem egy kütyüt, ami mindent számol, lépést, megtett távolságot, elégetett kalóriát, alvást!
http://www.fitbit.com/uk/product/features#activity   ez itt ni! Már alig várom, hogy mejöjjön!!!!

Elég ennyi máról belőlem. Megyek, pihengetek egy kicsit vasárnap tiszteletére :)

P.S.: 2085 Kcal, 165gr CH, 70gr zsír (a keksz, tudom:() 140gr fehérje (pedig nem is ittam proteint, mert nincs) A zsír az jó sok.....a fehérje is.....mindegy, ez már ilyen.....

Saturday, 14 July 2012

Július 14. Szombat

Kedvesem nem tudott jönni ma, eléggé magam alatt voltam e miatt,és megettem a "tiramisut" uzsonnára. Fincsi:) Na de azért, mert szomorkás volt a hangulatom, nem hagytam ki az edzést, a kérdés már csak az volt, hogy mit is edzek, fussak vagy itthon tornázzak valamit. Mivel nem tudtam dönteni, ez lett belőle:

EDZÉS:
-31 perc futás
Utána pedig UPS!:) Push ups, sit ups, pull ups, step ups:) Magyarul:
-10 fekvő, 10 fekvő tricpeszre, 5 dive bomber
-20 hasprés, 20-20 hasprés keresztbe, 20 csípőfeltolás, 20 párosláb emelés
-20-20 fellépés székre guggolással
-húzódzkodás 2x2, és 20 lábfelhúzás függeszkedve
Összesen: 50 perc


De nem bírtam magammal, csak számoltam kalóriát is:


2028Kcal, 199gr CH, 56gr zsír és 140gr fehérje mínusz az edzés 445Kcal, tehát: 1583Kcal


Holnap pedig a jól megérdemelt pihinap:)



Extra hamis tiramisu:)

Ma jön kedvesem és valami fincsi, de egészséges édességel akarom Őt meglepni. Tiramisu jutott eszembe, mert mindketten szeretjük. Nézegett a neten, hogy milyen ötletek vannak diétás változatra, és hiába a legtöbb túróval készült, mindenegyikben ott volt a babapiskóta, ami nem igazán diétás, így kiötlöttem az én verziómat, ami már tényleg nagyon hamis:)

2 fő részére

A "tésztához":
-30 gr. zabpehely
-egy kisebb alma hámozva, lereszelve
-2 ek. keserű kávé
-1 ek. rumaroma

Csak simán össze kell kutyulni:)

A krémhez:
-30dkg túró (esetemben cottage cheese), zsírszegény persze
-édesítő
-vanília aroma
-5gr. kakaópor (cukormentes!)
 A túrót botmixerrel pürésítettem, összekutyultam az édesítővel és a vanília aromával.
A zabpelyhes mixet egy pohár aljára kanalaztam, rá a túrós krémet, majd a tetejét megszórtam a kakaóporral.

Éééés, hogy legyenek adatok is:

412Kcal, 48gr CH, 4gr zsír, 43 gr fehérje

Jó étvágyat!:)



Friday, 13 July 2012

Július 13. Péntek

Elegem van a számolásból! Ma végleg besokalltam,mikor ettem egy banánt, és a számlálóba meg volt adva az adat egy118grammos banánra, de az enyém csak 84gramm volt...pfffff...hát én nem matekolok:) Eszem amit eszek (persze ésszerű keretek között), mozgok, tornázok, edzek, ennyi elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy tartani tudjam a súlyom és még formásodjak is. Ma volt egyébként egy haverom meglátogatni, és leesett az álla, mert egy rövid ujjú felsőben voltam, és mondta, hogy kezd félni tőlem:) Pedig azért a karom elég vékonyka, habár már kirajzolódnak úgy is az izmok, ha nem feszítek be:):) Jaaaaa, és átmentem a boltba tejért, és kaptam a boltostól egy karamellás sütit, mert az utolsó darab volt, és azt mondta, hogy rám fér, mert így is olyan kis vékony vagyok. Elfogadtam, megettem, jól esett:) Nem dől össze a világ:)

Ma edzésre valami Péntek Enikőt gondoltam ki még reggel, de a sütike borított mindent, így lett:

EDZÉS: 11km gyorsgyaloglás 70 perc alatt. Nagyon jó volt, nagyon jól esett!!!!!

Azért a számlálóba tisztességesen beírtam mindent és a végösszeget ide is beírom:

1882 Kcal, 232gr CH, 36gr zsír, 131 gr fehérje - az edzés:353Kcal, tehát 1529 Kcal.

Thursday, 12 July 2012

Július 12. Csütörtök

Reggeli: 
-zabkása tejjel, fél adag protein, egy fél grapefruit
384Kcal, 53gr CH, 8gr zsír, 27gr fehérje


Tízórai:
-2 ropogós rozskenyérke, csirkemell sonka, 5dkg túró, egy alma
218Kcal, 35CH, 0 zsír, 13gr fehérje


Ebéd:
-tonhalas tészta (tegnapról)
321Kcal, 37gr CH, 9gr zsír, 18gr fehérje


EDZÉS:
Kevés időm volt, mert jött a kedvesem, de az edzést nem akartam kihagyni, így csak gyorsba:
-10 burpee
-20 mountin climber
-10 preacher curl (ZWOW14)
-5 dive bomber
-10 tricepsz nyújtás széken
-5 ab splitter (ZWOW23) 4 kör / 10 perc
-20 perc elliptic trainer (váltakozva a sebességet és az erősséget)
Bemelegítéssel nyújtással 42 perc, elégetett kalóriák száma:228


Edzés után:
-egy alma, fél adag protein skimmel tejjel (1dl)
137 Kcal, 21gr CH, 0gr zsír,  14gr fehérje

Uzsonna: 
-fehércsokis magnum (meglátjuk tesz-e csodát:))
280 Kcal, 27gr CH, 16gr zsír!!!, 3gr fehérje

Vacsora:
-csilis bab sovány marhából, rizzsel, és egy szelet madeire süti, párom szüleitől :), 2dl rosé
557 Kcal, 55gr CH, 21gr zsír, 37 gr fehérje

A napi össz:
1737Kcal
209gr CH
50gr zsír
103gr fehérje
Mínusz az edzés: 1509Kcal


Rendhagyó nap, mert jégkrémet nem szoktam enni, utoljára 2009-ben történt ilyen, és este sütizni sem szoktam:) De még így is a myfitnesspal számláló alatt vagyok:)




Wednesday, 11 July 2012

Július 11. Szerda

Már tegnap este úgy terveztem, hogy még a délelőtt folyamán futni megyek, mert azt akarok, de megint esett, vagyis még mindig, így maradt a cross trainerem nyitott ablaknál. És pechemre, délutánra elállt az eső, nem teljesen, de már csak csepergett, de annyira azért nem vagyok elvetemült, hogy 45perc izzasztó edzés után még elmenjek futni + az már az időmbe se fért volna bele.

Reggeli: 
-2db palacsinta, fél grapefruit, kv, túró
412Kcal,61gr CH, 11gr zsír, 19gr fehérje


Tízórai:
-egy alma, egy müzli szelet
117Kcal, 26gr CH, 1gr zsír, 1gr fehérje


EDZÉS: 45 perc crosstrainer, váltakozó sebességgel és erősséggel. Rohadtul izzadtam a végére, pedig nálam nincs is meleg. (Mióta meg van a gépem, a fenekem sokat fejlődött. Ha rácsapok /igen, csapkodom a saját fenekem:)/ már nem olyan a hangja, hogy plllööö, hanem tssss:))


Edzés után:
-egy adag protein, egy narancs
163Kcal, 20 CH, 1gr zsír, 23gr fehérje

Ebéd:
-tonhalas, kukoricás, majonézes (light) tk. durum tészta
321Kcal, 37gr CH, 9gr zsír, 18gr fehérje


Uzsonnák:
-kis tál korpa tejjel, 2 ropogós rozskenyér csirkemell sonkával
290Kcal, 44 CH, 3gr zsír, 13gr fehérje


Vacsora:
-paradicsomos heringfilé uborkával, paprikával, fűszeres cottage cheese és egy zabkeksz.
És itt jöttem rá, hogy én már hozzá vagyok szokva az esti edzéshez. Ha délelőtt edzek, akkor délután végig éhes vagyok. Most is már alig vártam a vacsora időt és az eltervezett egy zabkeksz mellé meg letoltam 2 ropogós rozskenyeret is. Éééés még lesz utóvacsira egy kis túró:)
517Kcal, 47 CH, 18gr zsír, 40gr fehérje


1820Kcal (1680)
235gr CH (231)
42gr zsír (56)
114gr fehérje (63)
Az edzéssel elégettem 324 kalóriát, így a vége 1496Kcal.


Eeh, nem tudom. Holnap tutira délutáni edzés....


Tuesday, 10 July 2012

Július 10. Kedd

Reggel úgy ébredtem, mint akit este valaki dobált, az ágyam is hasonlóan nézett ki, és az egyébként szögegyenes hajam sikerült hullámosra aludnom:) Mivel fájt minden tagom, így a napot egy kis jógával és hajlákonyságom fejlesztésével kezdtem.(Köszi Angéla!)

Reggeli:
-30gr zabkása 2dl skimmed tejjel, fél adag protein, egy kv, egy fél grapfruit
282Kcal, 49gr CH, 4gr zsír, 14gr fehérje

Tízória:
-egy alma, egy narancsos keserűcsoki
189Kcal, 28gr CH, 8gr zsír, 1gr fehérje

Ebéd:
-paradicsomos heringfilé, 2db zabkeksz, saláta, paprika, uborka, egy kv
386Kcal, 37gr CH, 19gr zsír, 16gr fehérje

Uzsonna:
-müzliszelet, 2 roppanós rozskenyér, két szelet csirkemell sonka, egy kv
200Kcal, 29gr CH, 1gr zsír, 10gr fehérje

Edzés után:
-egy narancs, fél adag protein
164Kcal, 20gr CH, 0gr zsír, 23gr fehérje

Vacsora:
-rántotta egy egész tojásból és 3 fehérjéből, uborka, paprika, 10dkg fűszeres cottage cheese
223Kcal, 5gr CH, 9gr zsír, 27gr fehérje

Utóvacsora:
-10dkg túró
78Kcal, 5gr CH, 0gr zsír, 13gr fehérje

1522Kcal (1680)
173gr CH (231)
41gr zsír (56)
104gr fehérje (63)
Zárójelben az van, amit a számláló előírt.

EDZÉS: 
-súlyzóztam felsőtestre (szokásos)
-has: 40 hasprés, 20 felülés, 20 russian twist, 20 csípőfeltolás, 20 páros lábemelés, 40 bicikli
-20 perc crosstrainer
és még a reggeli jóga
Állitólag így elégettem 256 kalóriát.

És így akkor a mai kalóriabevitel: 1266Kcal


Úgy döntöttem, hogy ezt a hetet már végig fogom számolni, utána csak néha ellenőrzés képpen. De így is látszik, hogy megfelelően táplálkozom, nem kell bizonyíték:)


Monday, 9 July 2012

Július 9. Hétfő / 2.

Szóval ma kalóriát számoltam a myfitnesspal programmal. Hát mit mondjak, megrémísztettek a számok....
Leírom, hogy e szerint mennyit kellene ennem, úgy, hogy aktív fizikai munkát végzek, és hetente ötször edzek, és egy edzés 45 perces és súlytartáson vagyok.


Net Calories Consumed* / Day1,680 calories/day
Carbs / Day231 g
Fat / Day56 g
Protein / Day63 g


Az előző posztban látszik, hogy ma ettem 2002 kalóriát (a túró még hátra van, de már beleszámoltam), de mivel volt:

EDZÉS: 50 perc elliptic trainer és 30 perc gyorsgyaloglás (állitólag 488 kalóriát égettem el)
így csak 1514 kalóriát vittem be és

211 gramm CH-t
55 gramm zsírt
145 gramm fehérjét.

Végül is deficitbe mentem. Nem tudom, ennyire nem értek hozzá, meg nem is akarom túlságosan beleásni magam ebbe a kalóriszámolásba, ennél vannak fontosabb dolgok, amire tudnám ezt az időt használni. Annyit és olyanokat ettem, mint nagy általában, de ez most így egy támpontank jó. Vagy nem. Áááá, nem tudom, hogy mások hogy képesek ezt minden nap kiszámolni, mindent beírni, én beleőrülnék! A lényeg az, hogy minél többet edzek, annál többet ehetek. Ez azért jól hangzik:) Még lehet, hogy pár napon keresztül majd számolom, de amennyire ismerem magam, hagyni fogom a picsába az egészet. Már régóta csak a tükör számit, az pedig jó képet ad vissza arról, hogy jól csinálom, amit csinálok. 5 hónap alatt lefogytam 12 kilót, lassan 4 hónapja tartom a súlyom, szépen feszesedek, izmosodok,NO PARA:)


Ma egyébként azért lett 2 edzés, mert reggel csináltam az ellipszist, délután meg a vásárlást egybekötöttem a gyorsgyaloglással, a bolt pont félórányira van, így edzőcipőt húztam, és nyomtam neki:)


Július 9. Hétfő / 1.


FOODSCaloriesCarbsFatProteinCholestSodiumSugarsFiber
Breakfast
Scott's - Porridge Oats With 275ml of Semi-Skimmed Milk, 1 bowl (40g)27137g8g14g0mg200mg14g4g
Home Prepared - Coffee With Skimmed Milk, 1 mug142g0g1g0mg0mg2g0g
Lunch
Chicken - Breast, meat only, cooked, roasted, 1 cup, chopped or diced2310g5g43g119mg104mg0g0g
Giant - Steam Ready - Mixed Vegetables, 1 Cup407g0g1g0mg33mg3g1g
Rice - White, long-grain, regular, cooked, 1 cup20545g0g4g0mg2mg0g1g
Dinner
Marks and Spencer - Large Tuna Nicoise Salad, 1 container34014g20g26g0mg640mg5g7g
Snacks
Trec Nutrition - 100% Whey Protein - Vanilla, 30 g (1 scoop)942g0g22g0mg0mg0g0g
Home Prepared - Coffee With Skimmed Milk, 1 mug142g0g1g0mg0mg2g0g
Tesco Light Choices - Chocolate & Orange Cereal Bars, 1 bar8015g1g1g0mg100mg5g2g
Apples - Raw, with skin, 1 small (2-1/2" dia) (approx 4 per lb)5515g0g0g0mg1mg11g3g
Oranges - Raw, navels, 1 fruit (2-7/8" dia)6918g0g1g0mg1mg12g3g
Lidl Crownfield - Bran Flakes + 125ml Semi-Skimmed Milk, 30 g16626g3g7g0mg0mg12g5g
Linessa - Cottage Cheese Light (Lidl), 100 g785g0g13g0mg0mg0g0g
Home Prepared - Coffee With Skimmed Milk, 1 mug142g0g1g0mg0mg2g0g
Tesco Whole Foods 50g Bag - Cashew Nuts, 25 g1507g11g5g0mg0mg2g1g
Stockan & Gardens - Oatcakes, Thick, 1 oatcake11914g6g3g0mg200mg2g2g
Scottish - Butter Tablet, 1 piece400g1g0g0mg0mg0g0g
Dulano (Lidl) - Chicken Breast Fillet Slices , 1 Slice220g0g2g0mg80mg0g0g
TOTAL:2,002211g55g145g119mg1,361mg72g29g
EXERCISESCaloriesMinutesSetsRepsWeight
Cardiovascular
Elliptical Trainer36850
Walking, 4.0 mph, very brisk pace12030
TOTALS:48880000