Sunday, 30 October 2016

Amivel nem ér dicsekedni

Nekem nem lett stirás a böröm a terhességtöl!
-nekem sem volt egy csikom se a 40. hétig,csak az utolsó tizenkét napban lett pár
Két héttel szülés után már belefértem a terhesség elötti ruhámba
-én nem,hiába ugyanannyi a súlyom,mint Vik elött,mêg mindig kismama nacit hordok
Két hetes korától átalussza az éjszakát
-örülök nektek,de attól én még fáradt vagyok.
Inkább dícsérd meg az új felsöm/cipöm/táskám és hozz kaját :)

Tuesday, 25 October 2016

A szülés 2.

Reggel visszamentünk a kórházba,ahol elmondtuk Kerry-nek a döntésünk. Nagyon megértö volt,mondta,hogy bátor vagyok. Nem sokkal késöbb jött Dr. King,egy újabb doktor(nö). Ö már ekkor tudta a storymat,megvizsgált és egyet értett velünk,szerinte a második kör zselé után se történt volna semmi. Délután egyre lefoglalta nekünk a mütöt,és innentöl felgyorsultak az események. Jött a növér vért venni,branult bekötni,majd az altató orvos,aki egy nagyon jópofa csávó,kaptam nyugtatót,dr. King jött mégegyszer egy ultrahangra,átöltöztettek,lemosták a körömlakkom,Dave is beöltözött,majd átsétáltunk a mütöbe. Rólam tudni kell,hogy mikor félek.vagy izgulok,akkor nagyon vicces vagyok,csak úgy nyomom a poénokat,tehát végig nevetgéltünk,de azért fostam na:) mindenki bemutatkozott,viccelödtem velük is,mondtam ha már így le leszek bénítva,akkor egy tetkót is kérek. Az elsö adag érzéstelenitöt nem tudták beadni,mert állítólag nagyon izmos a hátam (yes!),a második után elöntött a forróság,lefektettek és elkezdtem bögni. Mett azért na,ott fekszel kiszolgáltatottan,tudod,hogy mindjárt felvágnak,és nem vagy ura a testednek,szóval pánik ezerrel. Kerry törölgette a szemem,Dave puszilgatta a kezem,majd megkezdték a procedúrát. Fura volt,de nem rosszabb,mint egy fogorvosi mütét,már alig emlékszem:)
1:55 és felsírt és én is. Megmutatták és kis béka volt nagy kezekkel,lábakkal,remegö ajkakkal,sírva. Mondtam Davenek,hogy olyan,mint egy frog,innen a froggy becenév:)
A dokik még dolgoztak rajtam egy darabig,de ekkor már nem féltem,inkább megkõnnyebültem,honnan tudthattam volna,hogy még most jön a neheze:)
Nem viselt meg lelkileg,hogy császárral kellett szülnöm,inkább csak maga a mütét hagyott nyomokat és most itt nem a hegre gondolok:)
3ra vittek vissza a kórterembe,5kor már vajas pirítóst zabáltam,6 kor zuhanyoztam. Este 10 kor pedig mikor már csak Vik és én voltam,és elöször találkozott a tekintetünk,na akkor.....akkor kezdödött a szerelem.

Thursday, 20 October 2016

A szülés 1.

Így lassan 3 hét (!!!) elteltével már ideje lenne leírnom hogy is történt ez az egész nálunk.
-szeptember 18-ra voltam kiírva
-16-tól kezdve minden este jósló fájások,nyolctól éjfélig,utána semmi
-20-án midwife,aki membrane sweep-et ajánlott,de akkor még visszautasítottam
-következö vizsgálat egy hét múlva,ekkor már kértem a sweepet,a midwife azt mondta,hogy semennyire nem vagyok kitágulva,ezért idöpontot kaptam másnapra szülés indításra
-28-án reggel 8ra kórház,ahol megkaptam az elsõ adag tágító zselét 10 óra körül
-következö vizsgálat du. 6kor,semmi nem történt,még egy adag zselé,estère be kellett feküdnöm a kórházba
-reggel megvizsgált egy másik doki,akinek az elsö kérdése az volt a vizsgálat után,hogy volt e valaha valamilyen mütétem,mert az elég fura,hogy annyi adag zselétöl még semmi sem történt. Mondtam neki,hogy semmi,de anyumnál is pont ugyan ez történt. Òvatosan felajánlotta a császármetszést,de azért beadta az utolsó adag zselét.
-Délután egy újabb doki vizsgált meg,aki szintén megállapította,hogy még mindig semmi. Itt én vetettem fel a császár lehetõségét,de ez a doki teljesen ellene volt,minden áron akart még egy adag zselét adni nekem.Addigra én már fizikálisan és lelkileg is totál kimerült voltam. Napok óta nem aludtam,folyamatosan fájásaim voltak,minden lépès fájt. Elkezdtem sírni,és kértem,hogy haza mehessek,hogy nyugodtam át tudjam gondoloni az egészet. Szerencsére végig mellettem volt Dave és egy szuper kedves midwife,Kerry,aki támogatta az ötletem.
-itthon este 8kot kijött a méhnyák dugó,tehát még mindig volt remény,hogy valami történni fog,de megbeszéltem Davel,hogy ha mégse,akkor kérni fogom a császárt.
Folyt. köv.

Saturday, 15 October 2016

Telik az idö

Tegnap már 2 hetes lett az én picurkám,el sem hiszem. És annyira fura volt,pont szunyókáltunk délután,mikor ránéztem a telóra,1:55-kor,mikor született.
Növeget,egyre többet eszik és egyre figyelmesebb,éberebb mikot fent van.
A szülés még mindig élénken él bennem,bár már halványodik az a félelem,amit a mütét elötti percekben éreztem. Talán az volt a legrosszabb. Ugye a mütét nem fájt,a felépülésem is rendben,ahhoz képest,hogy 2 hete császároztak,szerintem egész jól vagyok. Csak az az érzés nem akar múlni,mikor feküdtem a mütö asztalon,lebénulva,és nem tudtam kontrollálni semmit,az félelmetes volt. És bár megérte,mert nekem van a legcukibb kisbékám a világon,többet nem csinálom:)

Saturday, 8 October 2016

Minden szerelmes dal értelmet nyert

Szeptembet 30. 1óra 55 perc,3.7kg,50.5cm


 
Viktor Fenemore Ellwood
Kisbéka,Froggy

Gyakoroljuk egymást,de szerintem menni fog ez.
A szerelem határtalan,sose gondoltam volna <3