Friday, 16 June 2017

Szomorú

Május 25-én meghalt apum. Pont etettem a picurt,mikor tesóm hívott. Nem tudtam felvenni,de megéreztem,hogy baj van. Beteg volt,rákos,és nem akart meggyógyulni.
Gyorsan útlevelet intéztünk Viknek és amint tudtunk mentünk haza. Igazság szerint míg a temetés le nem zajlott,igazán szomorú sem tudtam lenni. Ideges voltam az utazás miatt,pênz stb. Viszont azóta sokat gondolok rá...eszembe jutott az a képeslap amit szülinapomra küldött,mikor katona volt. Vizipók volt rajta:) helyes pasas volt,drágaságom töle örökölte a fülét,kicsit eláll:)
De így találkoztunk legalább anyuval. Õ is elég rosszul viselte,pedig már évek óta nem voltak együtt. Szerették egymást. Ami legszebb volt,hogy Vincurom 10 perc ismerkedés után ült anyu ölébe és hozzá bújt. Ráhajtotta kis buksiját anyu mellkasára.
A tíz év alatt,mióta itt kint vagyok,most elôször volt igazán honvágyam és nem akartam visszajönni. Felajánlottam anyunak,hogy jöjjõn ki hozzánk,mint dadus. Remélem elgondolkodik rajta.
Csak arra tudok gondolni,hogy ha én meghalok,Viknek nem lesz senki...nem lesz akit hívjon,megossztozzon a bánaton. Kell neki egy tesó. Legalább lesz kivel veszekednie:)

No comments:

Post a Comment